Gősi Vali 

   
  Emlékeim, emlékeink...

 

A delfinek őrzi az álmát


Életet mentett, – és belehalt...  

Varázslatosan szépnek ígérkezett ez a nyár. Szerelemmel, szemet és lelket gyönyörködtető, mesés tájakkal. Korfu és a görög tengerpart titkokat rejtett, a hófehér sziklák is a szerelemről meséltek. Nem számított az idő, a hullámok csapódása. A legridegebbnek tűnő szirt is megszelídült a lábuk alatt. Boldogok voltak itt. Emike és Zoli amolyan előzetes nászútjuk legutolsó napján is sétálni indult. Újra kellett hogy lássák a csodát: a haragvó tengert, a morajló óriást. Kéz a kézben gyanútlanul lépkedtek a parton. A naptár szombatot mutatott. Zoli szorítása csak a bajba jutott ember láttán engedett. Vergődni látta a tengerben olyan rémült arccal, mint aki tudja: mindjárt odaveszik. Nem tétovázott: a meredek partról a mélybe ereszkedett. A hullámok egyre magasabbra csaptak. Nem törődött ezzel, csak a másikra gondolt, hogy a fuldoklót menekítse, amíg nem késő. Ultramarinkékre váltott az ég. Már kétemeletnyi hullámok cikáztak. Zoli tisztában volt vele, hogy itt fürdeni is tilos. De életet menteni? Az kötelező! Legalábbis a szíve-lelke ezt diktálta. Emike, a menyaszonya kétségbeesetten várta a parton, hogy előbukkanjon. Kereste a szemét. Reménykedett az erejében, akaratában, abban, hogy vőlegénye kiváló úszó. Egy hatalmas hullám hátán látta utoljára, – az ragadta el. A huszonhat éves győri Gősi Zoltán emberfeletti küzdelemben mentett ki egy felelőtlen fürdőzőt a jón sziget híres Canal d'Amour oldalán. A fuldokló segítségére siető másik embernek szintén sikerült időben kimenekülnie, ám Zolit elragadta a tenger.

Remegő gyertyafény és rengeteg családi kép mellett kértük a szülőket: beszéljenek a fiúkról, mindarról, amit a görög lapok önfeláldozásként és hősi tettként említenek.
– Szombaton este hét órakor értesültünk a délután történt tragédiáról – töri meg a csendet Gősi Ferenc, Zoli édesapja. – Tudtuk, azonnal oda kell mennünk, meg kell őt keresnünk. Több tucat telefon, üzenetváltás után másnap reggel Orsi lányommal együtt már a Pannon Air Lines gépén ültünk.
– Kimondhatatlan féltéssel engedtem útnak az enyéimet – így az édesanya, – tudomásul kellett vennem, hogy a szigeteken szükség lehet a lányunk nyelvtudására. Orsi lányom azzal búcsúzott tőlem: „ne félj édesanyám, míg odaérünk, vigyáznak rá a delfinek.”

– A repülőtéren vártak bennünket – veszi vissza a szót az édesapa. – Mondanunk sem kellett: mintha tábla lett volna a nyakunkban, – mindenki tudta, miért jövünk.
A Gősi család egy emberként számíthatott Havasi Mariann, a magyar nagykövetség konzulának, Havas Tamás és Jorgos Nanakos utazási irodatulajdonosok, valamint Mayer Mónika, Wilhelm Barbara és Elena Trianoafilaki munkatársak segítségére. Wilhelm Barbara három napig szinte egyfolytában kísért bennünket. Emellett a szigeten nyaraló győriek és a görögök is minden tőlük telhetőt megtettek. A fiú már élettelen testét ugyanis a víz egy olyan öbölbe sodorta, ahol csak több órás kutatás után bukkantak rá. Őrhajók, helikopterek és a parti őrség kutatott Zoli után, ám sötétedés után abba kellett hagyni a keresést.
– Másnap először a hátát pillantottam meg abban az öbölben, azután újra csak eltűnt – folytatta a megrendült apa. – Harmincnégy órányi, megfeszített kutatómunka árán végül ott feküdt a sziklán. Simogattuk a kezét és sírtunk. Hiszen érte jöttünk... Hogy hazavigyük...
A család minden létező segítséget megkapott a légi- és az utazási irodától, az emberek hősként emlegetik a győri fiút, mint életmentőt.
Három kilométerre az albán határtól, a Canal d'Amour oldalán virágszirmokat, koszorúkat ringat a tenger. Görögök és magyarok zarándokolnak ide, felkeresik az öblöt, ahol Gősi Zoli álmát, emlékét mindörökké őrzi a víz.
(A huszonhat éves győri fiatalember holttestét hazahozták, hamvait a győri temetőben helyezték örök nyugalomra.)
 

A tragédia helye, a sziget Canal d'Amour oldala zarándokhellyé vált, virágok, szirmok borítják a vizet.

(Harcsás Judit Kisalföld 2000. Augusztus )

  

Gősi Zoltán

  

 

Vigasz a gyászban, a halott fiúért

Harcsás Judit 2006-02-18
 

Gősi Vali először leveleket, azután verseket írt bánatában a Sidarinál, életmentés közben elvesztett fiához.
Bizonyára sokan érezték már úgy: akkora a bánatuk vagy éppen az örömük, hogy azt papírra kell vetni. Gősi Vali is valahogy így lehetett, először leveleket, azután olyan sorokat írt a Sidarinál, életmentés közben elvesztett fiához, amelyekről úgy érezte: kapcsolat lehet lélektől lélekig és legalább ezekben a percekben képletesen foghatja Zoli kezét.
A sorokból versek, olyan írások születtek, amelyek első olvasat után felkerültek a hazai írók, költők webes oldalára. Vali dédelgetett vágya sem titok: barátai biztatására talán könyvet is ír.
A Magyar Rádió győri stúdiójának gazdasági vezetőjéről hihetnénk, hogy jobban kiigazodik a számok, mint a betűk világában, pedig a kettő igazán jól kiegészíti egymást.
 

– Tanáraimtól, Ács Lászlótól és dr. Kamarás Béla tanár úrtól kaptam igazán hasznos útravalót – vallja magáról Gősi Ferencné Vali. – Biztatásukra és az irodalom iránt érzett mélységes szeretetemből adódóan irodalmi körbe, szavalóversenyekre jártam. Igaz, évekkel később a férjem révén én is győri lettem, de gyökereim ma is húznak Vas megyéhez, idős szüleimhez, ott élő nővéremhez, az emlékekhez. Munkám felelősségteljes feladat, a feszültségek oldásához ma is elég, ha esténként a könyvespolcról leveszek egy verseskötetet, és olvasgatom. Szerencsére gyermekeim is a mondókák, mesék világában nőttek fel, minden ajándéknál nagyobb öröm volt számukra, ha esténként az ágyuk szélén ülve meséltem. Visszagondolva életünkre minden túlzás nélkül mondhatom: boldogan éltünk a férjemmel s az időközben felnőtté cseperedő Zoli fiunkkal és Orsi lányunkkal.

A Gősi család élete hat éve összeomlani látszott. A gyászban kis híján megrokkant szülők és a szerető testvér megpróbálta valamiképpen túlélni e kegyetlen próbatételt. Közben az anya egy kisebb műtéten is átesett, ebben az időszakban még hosszabb ideig üldögélt emlékeket idézve a temetőben, ahol gondolatai vissza-visszatértek a boldog időszakra, amikor még együtt volt a család s a gyermekek kicsik voltak. A fejében egymást kergették az ismert, soha el nem felejtett rímek, verssorok.  

– Minden ilyen alkalom után, amint hazaértem, úgy éreztem, írnom kell Zolinak… Először levelet, majd ügyetlen rímeket, majd megint leveleket írtam. Beszélgettünk. És így van ez azóta is. Ha nagyon fáj a hiánya, ha nagyon szomorú vagyok, leülök, írok, és ilyenkor úgy érzem, újra együtt vagyunk. Csak mi, ketten. Így születtek az első írások, majd a többi sorban. Mostanában megfordult a fejemben, talán nem baj, ha megosztom másokkal is fájdalmamat. Ha többet nem is, sírni segítenek a sorok azoknak is, akiknek még ez sem sikerül fájdalmukban – mert tudom, ilyen érzés is létezik.

Az utóbbi hetekben – hogy kiderült, Orsi lányunk kisbabát vár – talán kicsit visszatér boldogságunk, így én is könnyedebb, vidámabb írásokkal kacérkodom. Meséket, mondókákat, versikéket írok a kis jövevénynek.
Örökre hálás vagyok az irodalomnak, íróknak, költőknek, legkedvesebb barátaimnak, a könyveknek, akik segítségével talán újra élek. És hálás vagyok a sorsnak is, hogy megadta számomra a lehetőséget, hogy kiírjam magamból s egyszer megosszam másokkal is lelkem rejtett titkait.

Gősi Vali az interneten való böngészés közben talált rá az Író Kilencek, azaz az Élő Magyar Írók Költők Nemzetközi Körének táborára. Bemutatkozó topicot küldött, majd két napra rá – a legnagyobb meglepetésére – már az ő írásait is közölték. A gyermekeknek szóló verseiből azóta saját „rovat" is indult, Valinak sokan gratulálnak. Közben készül a nagymamaságra, mire a kis unokája megszületik, egy kötetnyi jó írás is megjelenhet attól az édesanyától, aki a versekben, a szeretetben talált vigaszt.

A legpokolibb történet

Az első film talán a legpokolibb történet. A fiú, aki elő nászútra indult menyasszonyával Görögországba és soha nem tért vissza. A korfui nyaralás utolsó napján, pár órával a hazaindulás előtt saját élete árán mentett ki két fuldoklót a Szerelem-öblénél. Menyasszonya tehetetlenül nézte a partról haláltusáját, a vállra akasztott amatőr videokamera pedig mindent rögzített: "Egy borzasztóan erős, hősiességet sugárzó film. Nem a tragédiát, a drámai pillanatokat, hanem a fiatalember hősiességét emeli ki" - meséli Tvrtko. Gősi Zoltán megkapta a Magyar Köztársaság Életmentő Érdemérem posztumusz kitüntetését.

 
Életét adta két másik emberért
Elhangzott 2006. november 1-jén szerda 20:14 a Kossuth Rádióban. Magyarországról jövünk.

Az anyához eljutott az a videofelvétel, amely rögzítette a fia halálát. Férjével, lányával több százszor megnézték. Hosszú ideig minden alkalommal reménykedtek, hogy most, most… sikerül megkapaszkodnia az egyik sziklában…

Boldog, szerelmes nyaralásnak indult akkor, hat és fél évvel ezelőtt, Korfun. A fiú, Gősi Zoltán szeretett sportolni. Imádott úszni, szerette a tengert. Egy szeles, viharos napon éppen a sziklás tengerparton jártak, amikor a meglátták a háborgó vízben a két fuldoklót. Zoltán habozás nélkül a mélybe vetette magát. Őket kimentette, de a viharos tenger őt magát legyűrte. A történet akkor megjárta a magyar sajtót. Nekünk, rádiósoknak több volt mint szomorú hír. A szerencsétlenül járt fiú édesanyja, Gősi Ferencné Vali ugyanis a rádió győri stúdiójában dolgozik.

Eljutott hozzájuk az a videofelvétel, amely rögzítette a fia halálát. Férjével, lányával több százszor megnézték. Hosszú ideig minden alkalommal reménykedtek, hogy most, most… sikerül megkapaszkodnia az egyik sziklában… Évekig gyötörte magát éjszaka. Látta a fia élet-halál küzdelmét, maga elé képzelte meggyötört testét.

A szörnyű élethelyzetből az segített kijönni, hogy leírta a gondolatait a fiáról. Leveleket, novellákat, verseket ír. Ma már nem veszi elő azt a régi videót sem. Arra az erős érzelmi kapcsolatra koncentrál, ami a fia és közte volt. A család életébe a lányuktól született unoka hoz újra fényt. Vali most már neki ír meséket, verseket.

A hangfelvétel rövidesen itt:

 

Képek, gondolatok azoktól, akik Korfu szigetén jártak, lefényképezték az emléktáblát,  amit férjem , kislányom és barátunk tett fel 2000-ben ott, ahol Zolika életét adta két ismeretlen fiú mentése közben.

   

Ezt látta és küldte Leopold Adrienn 2006-ban:

Kedves Tibor! Igen, valóban jártunk Korfun azon a helyen, ahol elvesztették a barátjukat. Mivel mi is emlékeztünk erre a szerencsétlen balesetre, vagy inkább a hősi tettére, megörökítettük az emléktáblát.

Üdvözlettel: Leopold Adrienn  

Üdvözlöm a Gősi családot!

Szeretnék Önöknek őszinte részvétet nyilvánítani, így Zoli halála után sok-sok évvel. A minap olvastam Zoli történetét Tvrtko könyvében, és nagyon tisztelem a bátorságát és az elszántságát, hogy ott, akkor és abban a helyzetben képes volt felülemelkedni a saját maga korlátain és segített más embereknek. Ez tiszteletreméló tett volt.
Emlékszem amikor hallottam évekkel ezelőtt, hogy egy magyar fiú az életét adta másokért. Megdöbbentő volt. Akkor én 17 éves voltam. És most 6-7 évvel később a kezembe akadt teljesen véletlen folytán ez a történet Zoliról, aminek a "Halál Korfun" volt a címe, és azonnal eszembe jutott, hogy ez az a bátor, vagány srác aki még évekkel ezelőtt megmentett 2 embert. A történet elolvasása után nagyon sokat gondolkodtam, hogy vajon mi és miért történik úgy az életben ahogy. Miért a jók mennek, hol van ebben az igazság? Persze ezekkel a gondolatokkal nem vagyok egyedül a világban, és biztos Önök is elgondolkoztak már ezen, vagy voltak úgy vele, hogy "bárcsak ha vissza tudnám forgatni az időt, akkor ezt és azt másképp csináltam volna, ezt és azt meg, vagy éppen nem tettem volna meg".
Ezt az ember sajnos nem teheti meg, a sorsot nem változtathatja meg. Zoli emlékét azonban biztos vagyok benne, hogy velem együtt nagyon sokan őrzik, mint egy példaként lebegve a szemük előtt a fiúk hősiessége, bátorsága.
Nagy tisztelettel, kívánok Önöknek az életben jó egészséget és kitartást az élet minden területén!

Üdvözlettel: Kiss Zoltán

 

Kedves Gősi család!

 
Elnézést, hogy ismeretlenül zavarok. Zoli történetét én is a Pokoli történetekben láttam még régen és akkor azt éreztem, ha ez velem történne, valahol én is belehalnék. Aztán éltem tovább a saját életemet és most nyáron Korfura mentünk nyaralni a barátaimmal. Utazásunkkor nem kapcsoltam össze a filmet a hellyel, de Zoli emléke ma is ott él Korfun. Az idegenvezetők, amikor Sidarit és a szerelmesek lagúnáját említik, soha nem mulasztják el, hogy felidézzék Zoli hőstettét. Mivel Önök is jártak arra, nyilván tudják, hogy egy emléktábla jelzi a sziklán a helyet. Véletlenül alakult úgy, hogy pont az évfordulón jártunk Sidariban. És nagyon szíven ütött; a filmkockák hirtelen keltek életre bennem és az emléktáblát is úgy találtuk meg, hogy előttem volt Zoli mozdulata, ahogy a filmen láttam. Az emléktáblánál virág volt, talán 1-2 napos lehetett, a tűző nap még nem égette szét teljesen. Nem tudom, hogy ismerős vagy ismeretlen helyezte-e el, de talán ad Önöknek egy halvány vigaszt, ha tudják, hogy Zoli emléke Korfun mindig élni fog, mert a magyar turisták megkeresik a helyet és 1-2 szál virág is mindig kerülni fog a táblához.
Kívánok Önöknek jó egészséget, reményt és kitartást a további "túléléshez", sok boldogságot az életük további részéhez, bár tudom, hogy a szívük egy része mindig háborgással és fájdalommal lesz tele, azért őszintén remélem, hogy némi vigaszt találnak abban a tudatban, hogy Zoli nekünk ismeretleneknek is példakép és elvesztése valahol belül bennünket is megrázott.
 
Tisztelettel: Mészárosné Hajzer Éva

 

Kedves Vali!

Véletlenül „tévedtem” a honlapjára, idézeteket keresgettem. Gyönyörűek a versei, nagyon sok szép és mély érzelemről tanúskodnak. Bizonyára rajtam kívül másnak is adni tud. Az iszonyatos fájdalom olyan csodálatos verseket hozott ki Önből, hogy mások erejét növeli, vígasztal vagy megfogalmaz. Isten tartsa meg jó erőben és egészségben!  Ismeretlenül is ölelem szeretettel: Kovácsné Pázmándi Ágnes,  3 gyermek édesanyjaként Budapestről.

 

Sziasztok!

Megtaláltam a neten ezt az oldalt, egy barátom szólt a létezéséről. Potyogtak a könnyeim miközben olvastam! Azóta nekem is van egy fiam, szeptemberben lesz 3 éves. Gratulálok a babához, remélem visszaköltözik hozzátok a boldogság!!! Beliczay Réka

 

Van a világon valahol egy hely, amelyet jó emberek megjelöltek. Egy hős ifjú áldozatának a helye, ami azt jelzi, hogy a jó él a lelkünkben. Elvesztése fáj, de a világ tudni fogja, hogy volt és van egy Gősi Zoltán, akinek példája utat mutat, élni és elmenni így is lehet. (Éva)

http://www.orca17portal.hu/e107/e107_plugins/forum/forum_viewtopic.php?4904.last
 

Kedves Vali, 

- ha szabad így hívni, és tegezni Téged. Zoli fiad honlapján így irsz:

Talán - ha többet nem is - sírni segítenek a sorok azoknak is, akiknek még ez sem sikerül fájdalmukban, mert ilyen is van.

Szeretném elmondani, hogy valóban így van. Sírva olvastam verseidet és történeteteket. Fiam most lenne 30 éves, és én éppen most találtam ide "véletlenül" erre az oldalra. Péter 1977-ben született, és betegségben 2001-ben távozott el ebből a világból. Egy fórumról, ahol barátaim vannak, tegnap egy dalt küldtem Neki.  

Csodálatos, hogy megalkottad és ápolod ezt a honlapot. Szeretettel, köszönettel: Róbert Katalin

 

Kedves Gősi Vali!

Most, hogy szeretett sógorom fiatalon elhunyt, és az interneten bóklászva szedem össze a nekrológokat rátaláltam az Ön honlapjára. A fájdalom, amit egy közeli hozzátartozó halála okoz soha el nem múló sebeket ejt.
A halál fiatalon értelmetlen, kegyetlen és nem magyarázható. Sógorom, feleségem öccse a szegedi vadaspark megálmodója, megalkotója volt, az állatok itt szabadon élnek, mint volt példaképe Darell állatkertjében, akivel anno jó munkakapcsolatot ápolt. Az összes európai állatkert elismerte tudását. Két okos kislánya maradt itt Anikó 18. éves, Réka 13. Mélységesen átérzem az Ön fájdalmát, olvasom verseit, hasonló korú vagyok, 1951-ben születtem. Még a gimnáziumi évek alatt kezdtem irogatni, egy-két díjat is elhoztam innen-onnan.
Ez a szomorú valóság most írásra kényszerített, s ezt a verset szeretném Önnel megosztani.
Feleségem, és családja, testvérei, és szülei a Dunántúlról, Tolna megyéből kerültek Szegedre a 60-as évek derekán.
Mi sem tudjuk ezt a méltatlan halált feldolgozni, mindennap sírunk picit, az Édesapja 80 évesen temette fiát.
Nézzük a televízióban a Gáborról készült műsorokat, olvassuk az írásokat, sokan tisztelték, szerették.

Tisztelettel üdvözlöm: Varga Zoltán Lajos 2006. 05. 26.

 

Kedves Gősi család!
Köszönjük a jókívánságokat. Mi is nagyon szép életet kívánunk Önöknek! Az unokához pedig nagyon sok örömöt, boldogságot és türelmet! A cikkben olvastam, hogy "úton van". Gondolom azóta már megszületett.

 http://www.bigfoot.hu/gosi_vali.htm : Én ezt az oldalt találtam meg, de azóta már megnéztem a másikat is. Egyébként én debreceni vagyok, a barátom pedig miskolci. Győr nagyon szép város! Már jártam ott egyszer.
Köszönöm, hogy írt nekem.  Szeretettel: Bónácz Edit

 

Kedves Gősi család!

.... igen voltam arra, ismerem a történetet. Ottlétünkkor mi is megemlékeztünk Zoliról, viszont bevallom nem láttuk emléktábláját, de kerestük! De ígérem, a jövő héten megnézem és ha látom lefényképezem! (2009.06.05.) Kovács Miklós

Kedves Tibor!  Ahogy ígértem, küldöm a képet. Tisztelettel Kovács Miklós (2009.06.24.)

 
GŐSI ZOLTÁN (IN MEMORIAM)   2009.07.28.
Egy hősi halál emléke

2000. július 29-én egy házaspár utolsó napját töltötte Korfun. A szokatlanul erős hullámok miatt inkább csak sétálgattak a parton. Több helyen meg is tiltották a vízi mentősök a fürdőzést. Sidari nyugati partja végig sziklás, néhol a 10-15 méteres magasságot is elérik. A Canal d Amour majdnem meghaladja a tizenöt métert is, kedvelt ugráló hely a sidari gyerekek, és a bátrabb turisták körében. Aznap azonban még a legmerészebbek sem merészkedtek a mutatványra. Azon a napon Sidariban egy alig 26 éves fiatal férfi: Gősi Zoltán hősiesen kimentett egy fuldokló fiút a tengerből. Õ maga azonban már nem tudott kimászni.

A megemlékezés további része Czank Lívia tollából itt >
 

www.rifeng-hoszivattyu.hu

Ezek az oldalak Gősi Zoltán emlékére készültek. Rá gondolunk szeretettel!